Művelődési Házak

Tisztelt Ház vezető! Két különleges és egyedi programot ajánlunk figyelmébe, mely garantáltan beilleszthető intézményük program naptárjába.  Az első műsor, mely egy 90 perces interaktív családi bűvész show a másik pedig egy szezonális decemberi időszakra szóló programunk a Varázslatos Karácsony. Az alábbi két program részletes ismertetőjének elolvasása után bízunk benne, hogy az Önök intézményébe járó vendégeket lehetőségünk lesz elkápráztatni.

Interaktív családi bűvész show Luival!

Világrekorder bűvészként évente 150 alkalommal bűvészkedem gyerek előadásokon. Az egyetlen alkalom amikor kizárólag nyilvánosan  gyerek show-ban találkozhat velem a közönség az az önálló 90 perces műsorom. A műsorban zenés valamint szöveges produkciók kápráztatják el a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A  show óriási sikert arat mindenhol, hiszen a legfontosabbnak azt érzem, hogy a nézők interaktív módon részesei legyenek a varázslatnak ezért folyamatosan szerepeltetem Őket. A produkciók bemutatásához minden eszközt magamnak szoktam biztosítani ezért a megrendelőimnek a színpadon és a helyi hangosításon valamint az adott fény technikán kívül semmilyen különleges előkészületet nem kell eszközölniük. A műsor két felvonásos, melyet egy 15 perces szünet választ el, A szünetben egy kollégám szokta szórakoztatni az embereket valamint 2-3 különböző a műsorral kapcsolatos ajándéktárgyat értékesít. Természetesen a show-val kapcsolatos komplett grafikai anyagot át küldjük a kért e-mail címre, mely szerkeszthető formátumának köszönhetően pár pillanat alatt kitölthető és használható minden marketinges célra.

Kérem amennyiben szívesen látná Ön is a Lui Bűvész Show című előadásomat kérem mihamarabb jelezze megrendelési szándékát és csatlakozzon intézménye is a 2019-es turné állomásaim közé.

Varázslatos Karácsony

Az ünnepi időszak legkülönlegesebb műsora lehet a Varázslatos Karácsony című produkciónk! Magyarország egyetlen egész estés karácsonyi műsora a gyerekeknek és felnőtteknek emlékezetes kikapcsolódási lehetőség. A több szereplős show-ban a nézők végigkísérhetik két bűvész kalandos útját a Kristályhegyre. Küldetésük célja megmenteni a karácsonyt. A díszletes, zenés, interaktív szöveges blokkokból álló műsorban különleges bűvésztrükköket látványos show elemekkel mutatjuk be. A fordulatos karácsonyi történettel fűszerezett mesés kalandos utazás garantáltan maradandó élménnyel gazdagít mindenkit.

Amennyiben szeretné, hogy az Önök intézményében is varázslatos perceket töltsünk, kérem megrendelési szándékát a kiemelt időszakra való tekintettel időben jelezze!

Tudjon meg többet a műsor szereplőiről valamint részletesen itt tájékozódhat a teljes programról! www.egyvarazslatoskaracsony.hu

Az alábbi videóban láthatja a műsor néhány pillanatait.