A bűvész, aki átverte Hollywood-ot!

Azt szeretem a munkámban – többek között – hogy Guinness rekorder bűvészként olyan emberekkel ismerkedhetek meg, akikkel „földi halandóként” valószínűleg soha nem találkozhattam volna. A most következő hetekben pár ilyen különleges találkozást mesélek el – melyek némelyikéhez kellett bizony egy kis bűvésztrükk!

Az összes TV-szereplésem közül talán a Drakula című sorozatra vagyok a legbüszkébb: az egyik jelenetben én alakítottam Drakula kezét (!) és a forgatás során sikerült átvernem a dörzsölt Hollywood-i stábot is! Már csak ezért is megérte. :)

Jonathan Rhys Meyers kézdublőre voltam

A Drakula című sorozat nem meglepő módon vámpírokról szól, azon belül is elsősorban minden vámpírok ősatyjáról, az erdélyi nemesről, akinek vérfogyasztási szokásai már évszázadok óta borzolgatják az írók és filmrendezők fantáziáját.

Mivel a történetet már ezer és egy módon feldolgozták, ezért a sorozat egy kicsit modernebb hangvételt kapott, így ezerkettedszerre sem unalmas a fő vérszopó mindennapjainak bemutatása. Sőt!

drakula_poster

Ehhez a sorozathoz kerestek meg engem, hogy alakítsam a főhős kezét. Igen, jól láttad, megkérték a kezem a produkcióhoz. ;)

A jelenet egy bíróságon játszódott, ahol Drakula unalmában egy pakli kártyával szórakozik: különleges emeléseket és keveréseket kellett végrehajtanom, igazán látványos mozdulatokat kértek tőlem. Önmagában a munka is érdekes kihívás volt, de a tudat, hogy én most egy Golden Globe-díjas színész kezét játszhatom… már ez nagyon jó érzés volt!

A Drakula forgatásán

A forgatás a Korda stúdióban zajlott, ahol már úgy vártak, mint valami világsztárt. Képzeljétek el, még saját lakókocsim is volt, rajta a Mr. Lui felirattal!

Érkezés után megkaptam a kosztümöm – ami természetesen teljesen megegyezett a főhősével – majd jöhetett a smink. Ez egy kicsit szokatlan volt, mert nem az arcomat sminkelték, hanem a kezem:) A forgatás nyáron volt, én pedig szép barna voltam, miközben Drakula, és az őt alakító színész egyaránt halottsápadtak voltak. Nem kis munkájuk volt a sminkeseknek, hogy megfeleljek a szigorú követelményeknek, de végül sikerült, és kezdődhetett a forgatás! A jelenetet végül  pár perc alatt felvettük, de úgy érzem, hogy ez a pár perc a karrierem egyik legfontosabb állomása volt!

Hogyan vertem át Hollywood-ot?

A forgatás tényleg nagyszerű élmény volt, csak egyetlen bánatom volt: sem a felvétel közben, sem előtte, sem utána, szóval egyáltalán sehol a stúdió területén nem engedtek fényképezni. És ezt nagyon szigorúan vették!

Én azonban nem arról vagyok híres, hogy könnyen feladnám: különleges hobbim, hogy híres embereknek mutathassak be egy-két bűvészmutatványt, cserébe közös fotót kérve tőlük.

Ezért amikor a forgatás után Jonathan odajött hozzám és megkért, hogy mutassak neki néhány trükköt, akkor határtalan önbizalommal jelentettem ki: rendben, de csak akkor, ha utána fotózhatok!

Nagyot nevetett és beleegyezett, én pedig boldogan mutattam egymás után a különböző mutatványokat. Egyszer csak azt vettem észre, hogy kis közönségem egyre bővül, és végül már az operatőrök, asszisztensek, az egész stáb ott tolongott, hogy elcsíphessen egy-egy mozdulatot.

Én pedig fotózhattam kedvemre, amit az alábbi kép is bizonyít. :)

Lui bűvész és Jonathan Rhys Meyers

A legközelebbi blogposztban elmesélem, hogyan törtem be Liza Gerrard művésznő öltözőjébe. ;)

 

Hozzászólások

Még senki nem írt hozzászólást.

Új hozzászólás