Művelődési házak
Tisztelt Ház vezető! Három különleges és egyedi programot ajánlunk figyelmébe, mely garantáltan beilleszthető intézményük program naptárjába. Az első két műsor, mely egy 90 perces interaktív családi bűvész show, a másik pedig egy szezonális decemberi időszakra szóló programunk, a Varázslatos Karácsony.
Az alábbi három program részletes ismertetőjének elolvasása után bízunk benne, hogy az Önök intézményébe járó vendégeket lehetőségünk lesz elkápráztatni.
Varázs Show, humoros családi bűvészműsor!
Országjáró turnéra indul Magyarország különleges bűvész csapata!
A hazai bűvészélet legjobb gyerekműsorokkal foglalkozó művészei egyetlen alkalommal lesznek láthatóak ebben a felállásban.
Többszörösen díjnyertes előadóink bűvészműsora kifejezetten gyerekek és családok szórakoztatására specializálódott.
A 90 perces show különlegessége, hogy a látványos műsorszámokban, a gyerekek interaktív módon részt vehetnek. Lebegések, eltüntetések átváltoztatások mind a show részei. A zenés illetve szöveges mutatványokat humoros elemekkel teszik felejthetetlenné előadóink.
A műsor kétszer 45 percben egy 15 perces szünettel kerül bemutatásra.
Technikai igények: Egy darab laptop rácsatlakozási lehetőség a helyszín technikájára.
Csatlakozzon az Önök intézménye is országjáró turnénkhoz, hogy közönségüket elkápráztathassuk egy különleges élménnyel.
A produkciót 6-12 éves korig ajánljuk.
Interaktív családi bűvész show Luival!
Világrekorder bűvészként évente 150 alkalommal bűvészkedem gyerek előadásokon. Az egyetlen alkalom, amikor kizárólag nyilvánosan gyerek show-ban találkozhat velem a közönség az az önálló 90 perces műsorom. A műsorban zenés valamint szöveges produkciók kápráztatják el a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A show óriási sikert arat mindenhol, hiszen a legfontosabbnak azt érzem, hogy a nézők interaktív módon részesei legyenek a varázslatnak, ezért folyamatosan szerepeltetem Őket. A produkciók bemutatásához minden eszközt magamnak szoktam biztosítani, ezért a megrendelőimnek a színpadon és a helyi hangosításon, valamint az adott fény technikán kívül semmilyen különleges előkészületet nem kell eszközölniük.
A műsor két felvonásos, melyet egy 15 perces szünet választ el. A szünetben egyik kollégám szokta szórakoztatni az embereket, valamint 2-3 különbözőnő, a műsorral kapcsolatos ajándéktárgyat értékesít. Természetesen a show-val kapcsolatos komplett grafikai anyagot át küldjük a kért e-mail címre, mely szerkeszthető formátumának köszönhetően pár pillanat alatt kitölthető és használható minden marketinges célra.
Amennyiben szívesen látná Ön is a Lui Bűvész Show című előadásomat, kérem mihamarabb jelezze megrendelési szándékát és csatlakozzon intézménye is a 2019-es turné állomásaim közé.
Bűvészt keres? Lépjen velem kapcsolatba itt!
Az űrlap elküldését követően 24 órán belül válaszolunk megkeresésére.
Ha kérdése van a bűvészműsorokkal kapcsolatban, vagy gyorsan szeretne időpontot egyeztetni, hívjon bizalommal!
Telefon: 06 20 360 8221
E-mail: lui@luimagic.hu
Adatait az adatvédelmi törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeljük, kizárólag kapcsolattartás céljából tároljuk, harmadik félnek nem adjuk át.